7 tipp gyülekezeteknek a karácsonyi ünnepre
Minden karizmatikus gyülekezetnek fontos a húsvéti, pünkösdi és karácsonyi istentisztelet. Minden szolgáló keményen dolgozik azon, hogy az ünnepi istentisztelet a lényegről szóljon, mégis nagyon színes és látványos programokkal alkosson egy nagy képet. Tele lesz a gyülekezet „új emberekkel”! Jónak kell lennie!
Függetlenül attól, hogy 30 fős a gyülekezet vagy 200 fős, a következő néhány bekezdésben olyan fontos dolgokra szeretném felhívni a figyelmed, amire szükséged lehet már a tervezésnél is.
Talán ezekre nem is gondoltál elsőre, de felkészült leszel Te is és a gyülekezet is, mivel hagysz elég időt nekik a felkészülésre és a saját ötleteik kitalálására és megvalósítására is.
Saját ötlet és kivitelezés nélkül kevésbé fogják magukénak érezni a projektet.
Lássuk a fontosabb teendőket:
1. Az a bizonyos 0. lépés
Abból az alaptézisből indulok ki, hogy a gyülekezet növekedés orientált és növekszik. A növekedést most számszakilag értem, tehát előbb utóbb nem fogtok elférni a gyülekezetben. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, még nem megtért embereknek kell eljönniük a gyülekezetbe, hogy ott Isten megszólíthassa őket.
Hogyan jutnak el az új emberek gyülekezetbe? Elhívják őket. A meghívást azonban egyre nehezebben fogadják el, mivel manapság mindenki leellenőrzi, mire szánja az idejét, hova megy el. Ha gyülekezetbe hívják, akkor meg pláne. De milyen képet mutatsz magadról „előzetesen”?
Szóval mielőtt nagy „hivogatásos kampányra” bátorítanád a gyülekezeted, előtte érdemes néhány dolgot rendbe tenni az online térben, így egy kellemes és érthető, világosan kommunikáló gyülekezetet és pásztort találnak majd az interneten rólatok:
• új vagyok – gyakori kérdések
A gyülekezet weboldalán legyen egy könnyen megtalálható „először jövök” vagy „új látogatóknak” gomb. Ha valaki erre kattint, akkor ott válaszoljatok meg néhány kérdést ami érdekelheti az új látogatót.
Például: Hol tud parkolni, az épületnél hol vana bejárat, családonak van külön közelebbi biztosított parkoló? Mi fog történni az isntetiszteleten (vidám ünnepi zene, releváns gyakorlatias bibliai prédikáció)? Mi az helyes öltözék? Ing+nyakkendő vagy pulover is belefér? Írjatok arról, hogy az első látgatóknak mindig ajándékkal kedveskedtek és ingyen kávéval az istentisztelet végén.
• Közösségi felületeket is (Facebook, Instagram, TikTok) halmozzátok el rengeteg mosolygós „jól-érzem-magam” fotókkal, mert a meghívás után minden érdeklődő rátok fog keresni a neten.
• A gyülekezet weboldalán minimum a főoldalt aktualizálni kell az ünnepi meghívó részleteivel, vagy még jobb ha készül egy külön landing oldal csak erre az eseményre gyulisweboldal.hu/karacsony címmel.
2. Parkolás
Ha a meghívást még azután is elfogadta az új látogató, hogy lecsekkolt titeket az interneten, akkor a következő élménye a parkolásnál fogja érni őt/őket. Könnyen tud parkolni? Karácsonykor délután 4-kor már sötét van, nehezebb a tájékozódás – mennyire lesz nehéz helyet találni?
Esik az eső, elázik a család, de csak 200 méterre van parkoló? Még el sem jutott a gyülekezet bejáratáig, de könnyen lehet, hogy már 3x megbánta, hogy elindultak.
Segíts a látogatókat már a parkolásnál! Esernyő, zseblámpa, iránymutató tábla, láthatósági mellény, zászlók – ezekre szüksége lehet majd minden önkéntesnek.
!Audacious Gyülekezet, Manchaster, parkolás
3. Gyermekfelügyelet
Érdemes végig gondolni, hogy külön programot szervezzetek a gyermekek számára. Nagyon látványos a gyertyagyújtás és a csillagszórózás, de ha a pásztor 25 percnél hosszabra tervezi az igei üzenetét, a gyermekek biztosan nyüzsögni fognak. A nyözsgés zavarja a szülőket, kínos is lehet számukra, mivel nem tudjk a többiek hogyan fognak reagálni egy hangoskodó gyermekre az isntetiszteleten.
És ha még hátrafordulnak néhányan rosszalló tekintettel – nem ismerve az „engedjétek hozzám jönni a gyermekeket…” idevágó passzust a Bibliából – nos, ezt a helyzetet is meg lehet előzni.
Tájékoztassátok a látogatókat, hogy az istentisztelet alatt van gyermek program (nem csak felvigyázás), valamint a karonülő csecsemőknek is külön helység, ahol TV-n keresztül látható minden élőben, dés ott még annyira sem gond a hangoskodó gyermek mint a nagy teremben.
Gyermek biztonság
Már a bejáratnál tájákoztassátok a szülőket valamilyen formában, hogyha szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, akkor biztos kezekben lesznek a gyermekeik. Jól képzett önkéntesekkel dolgoztok, a gyermeket csak ők vihetik el (pl.: kap egy szám matrict a gyerek és ugyan azt a számot a szülő is megkapja, így csak ő jogosulta gyermekért menni).
Jól érthetően kell jelölni, melyik foglalkozás hol lesz (ha korosztály szerint több foglalkozás is lesz), hogy az első látogató is biztosan tudja, hova kell majd menni a gyermekéért.
A nyílt és egyenes kommunikáció nagyon fontos! Ha a szülő aggódik a gyermekéért, akkor egyáltalán nem tudja majd élvezni az ünnepi istentiszteletet.
4. Valami bűzlik!?
Biztosan tudod, hogy a látás a legerősebb érzékelési szervünk a rövid távú memóriánkban, és az illat érzékelése lesz a legerősebb és legélénkebb emlék a hosszú távú memóriánkban.
Ha megérzel egy jó vagy rossz illatot, be fog ugrani akár évekkel korábbi esemény is.
Ne becsüld alá a szaglást még a gyülekezetedben sem!
A kávénak jó illata van. A penésznek nem. A citrusos fahéjas teának jó az illata. A hipós fertőtlenítős felmosónak nem. Még a WC-ben sem.
Csak emlékeztetlek: meghatározó élmények sokasága járul ahoz, hogy egy új látogató visszatérjen a gyülekezetedbe vagy sem.
pl.: „apa apa induljunk már! – Jó, de még beugrom a mosdóba…”
5. Ajándékozás
Ahogy korábban is írtam, ajándékozd meg a gyülekezet új látogatóit!
Nyugodtan tüntesd fel a weboldaladon az „új vagyok” résznél, hogy meg fogod őket ajándékozni, ne érje őket meglepetés.
Kávé, meleg tea: Télen különösen jól esik mindenkinek az alkalom végén egy frissítő. Amíg elfogyasztja az ember, addig van lehetőség beszélgetni, ismerkedni, esetleg helyre tenni 1-2 olyan témát, amit nagyon furcsának találtak a látogatóid.
Jobb úgy hazamenni egy új látogatónak, hogy tisztában van vele, nem lesz bárány áldozás jövő héten csak azért, mert „a bárány vére megtisztít”.
Üzenet a hétre: Készíts el 10-15-20 perces bátorító üzeneteket a Bibliára alapozva, és CD/pendrive formában add oda az új látogatóknak! Gondold csak végig, milyen nagyszerű érzés lesz nekik pár nap múlva azt hallani, hogy Isten szereti őt, a család fontos, és Isten áldásában élhetnek ezen a területen is. Vagy bármilyen más témában egy egészséges és bátorító biblikus tanítás nagyon sokat tud lendíteni azon, hogy következő vasárnap is meglátogassanak a gyülekezetben, vagy már előtte megkerssenek.
Cipősdoboz ajándékozás
Részben kapcsolódó terület, de biztosan emlékszel még rá, hogy a 90-es évek közepe felé sok cipősdobozt kaptak a magyar gyülekezetek nyugatról, ami rászoruló családok kaphattak meg. Az elosztási logisztikában a segélyszervezeteken túl sok gyülekezet is részt vehetett. Számos gyülekezet manapság is tart ilyen cipősdoboz istentiszteleteket a fő-ünnepi karácsonyi alkalmakon túl. Példádul advent 3. vasárnapján délután egy különleges istentiszteleten – ahova meghívják ezeket a nagyszerű családokat megajándékozva a gyerekeket. Ha sikerül személyes kapcsolatot kialakítani velük, vissza fognak térni ajándék-elvárás nélkül is.
Van olyan ismerősöm/barátom, aki 11 évesen ilyen cipősdoboz alkalom után kezdett el járni a gyülekezetembe – egyedül, anyukája nélkül (de az engedélyével). Megtért, bemerítkezett azóta és szolgál.
Egy másik alkalommal olyan házaspár jelent meg a gyülekezetben karácsonykor, akiket senki sem hívott meg, csak gondolták megnéznek minket – megtértek, bemerítkeztek, gyülekezet tagjai.
Te milyen ajándékkal fogod meglepni a karácsonykor betérő új látogatókat a gyülekezetben?
6. A látható pásztor
Biztos vagyok benne, hogy nálatok is így van: az istentisztelet végén a pásztor elérhető a gyülekezet számára. Ennek több módja és célja is van.
A gyülekezet számára fontos, hogy meg tudja kérni a pásztor akár egy rövid imádkozásra, vagy csak egy kézszorításra találkozhassanak vele megkérdezve miként kapcsolódik néhány nehezen megértett igevers.
Erre a találkozásra már sok kreatív módot láttam és hallotam. A legegyszerűbb amikor a pásztor az istentisztelet végén a szószék környékén marad és ott találkozik az emberekkel.
Néhány lelkész a kijárati ajtóhoz siet, hogy mindenképp tudjon találkozni a gyorsan eltávozó vendégekkel is.
Van olyan pásztor, aki a gyülekezet kávézós részénél pásztázza főleg az új látogatókat, de hallottam már olyat is, ahol van az előtérben egy „Találkozzunk most” pont, és a pásztor ezen a deidkált helyen várja a találkozást minden látogatóval.
Te hogyan leszel elérhető ezen a karácsonyi istentiszteleten minél több ember számára?
7. Keretes szerkezet – figyelj a zárásra is!
A gyülekezet növekszik – új látogatók és megtérők által.
Ha odafigyeltél mindenki „első pozitív benyomására” a parkolással és az üdvözléssel az ajtóban, akkor legalább ilyen figyelmes legyél mikor hazamennek. Egy kedves elköszönés sokat jelent még az ajtóban, és az is biztonságos érzetet nyújt, hogy a végén is vannak parkoló szolgálatos önkéntesek a parkoló kocsik körül, nem maradt őrizetlenül senki kocsija sem az utcán.
Ezek a legutolsó élmények, amelyek képesek bepiszkítani egy jó és áldott megtapasztalást – figyelj a „végén” is!
Zárszó
2019-ben a fenti kedves dolgok már megszokottak bármilyen rendezvényen, sőt – el is várják már az emberek ezeket. Milyen meglepő lehet egy első látogatónak, amikor hasonlóan pozitív élményben fog részesülni a gyülekezetedben is.
Pásztorként és vezetőként tudod, hogy nem ezeken az apróságokon múlik az emberek megtérése. Isten jelenléte és az Élő Ige szemlyes üzenete fogja elvégezni a megtérés munkáját, semmi más.
De mi van akkor, ha elsőre kemény marad a szív?
Ebben az esetben az emberi kapcsolatok és a kedvességed, figyelmességed fog számítani, hogy úgy döntsön, el jön legközelebb is. Amikor hét közben mégis belehallgat az ajándék CD-be, vagy megérzi ugyan azt a kávé illatot a munkahelyén mint amit a gyülekezetben érzett. Vagy amikor a gyerekei kérlelik, menjünk újra vasárnap mert nagyon jó volt a többi gyerekkel a foglalkozás.
Ezen a karácsonyon mit fogsz megtenni a látogatókért a gyülekezetedben?
Csatlakozz most!
Első magyar keresztény média & technikai csoport
Tájékozódnál?
Még több Friss bejegyzés, eset-tanulmány
Kérdésed van?
24 órán belül válaszolok.