SULI

2009-10-04

A hétvégén Dunaújban toltam a sulit péntek-szombat. Aludtam parkban egy padon, napoztam, telekajáltam magam, szorgalmasan jegyzeteltem vagy csak figyeltem az órákon elhangzó témákat, párbeszédeket. Szemelvények:

Hogy segítsek is, mondok kettő feladat típust a 4-ből, ilyesmire lehet számítani a következő Zh-n. A többi valahonnan a környékről lesz.” – Analízis (kép) feladat típusok vázolása 100 oldalról…

Hát sok szám van itt kérem szépen!” – Analízis, azok voltak szép számmal, és igen kis méretben, alig láttam…

Tehát erről beszéltem, nézzék csak!” – Mikroökonómia, 6 perces száraz szöveg után megmutatta miről beszélt. Kezdhette volna fordítva is, hatékonyabb lett volna! : )

A legutolsó ember, aki mindenkinek jót tett a történelemben, az Jézus Krisztus volt, azóta senki! Olyan nincs, hogy egy döntésünkel mindenkinek jót teszünk!” – Menedzsment I.

…ilyen nagyon sok szokott lenni az utóbbi időben!” – Jog, kártanalítással kapcsolatos jogi esetek természeti katasztrófák esetén.

És valóban! Helyes észrevétel volt az előadóm részéről.
“Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhinségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.” Lukács Evagéliuma 21,10-11

Nem ijesztgetek senkit semmivel, nem komálom, mikor valakit félelemmel bírunk rá valamire. Csak összeírtam pár mondatot, amit a hétvégén hallottam, és  az utolsót nyomatékosítottam.
Ez egy ilyen post.

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Go top